Nehéz-e luxus érzést kelteni? Mi úgy gondoljuk, ez egy nehéz feladat.
A divattervezők és a divatmárkék mindent megtesznek azért, hogy kiállítótereik és a termékeik az igazi luxus kategóriába tartozzanak
De a művészet különb ettől.
A Golden Duck Galéria a következőt akarja tudatni a világgal: a művészettel minden helyiség szintet lép. Legyen az egy lakás, egy iroda, egy tárgyaló vagy akár egy folyosó – művészettel díszítve sokkal egyénibben néz ki minden!
Ezért mi a Golden Duck Galériában elindítjuk az InteriorART Pályázati Kiállítást, amely kifejezetten
az enteriőr-alkotásokat célozza meg.
Ezzel a Golden Duck Galériában nagy sikert szeretnénk aratni az enteriőr-festményekhez és más, dekoratív jellegű alkotásokhoz. A kiállítás a Golden Duck Galériában
Március 21 . - Május 3.
között lesz megtekinthető.Ha Ön is részese szeretne lenni ezen kiállításnak, pályázzon akár 10 alkotással!
Sokaktól hallani, hogy az enteriőr-művészetben kevesebb koncepció van, vagy hogy művészeti szempontból ezen alkotások gyengébbek szépművészeti vetélytársaiknál. Ezzel semmiképpen sem tudunk egyetérteni, mivel látjuk, hogy az üzleti világ azt preferálja, hogy egy-egy alkotásnak több funkciója legyen, illetve több mint egy értelmezéssel is bírjon.
Az üzleti világban fontos a státusz, az ízlés, a tehetőség. Sajnos, a világon annyi kultúra és annyi hagyomány van, hogy ami itt nagy becsben van, máshol ízléstelennek néz ki.
De a művészet ettől is különb!
Mi úgy látjuk, hogy a művészet az a közös pont, ahol mindenki találhat egy sajátos értelmezést, ami az ő belső világát, beállítottságát tükrözi, függetlenül a vallástól, kultúrától, stílustól vagy vallott értékektől. Generációk váltják fel egymást ugyanazon múzeumokban és galériákban, hogy ugyanazon mesterműveket csodálhassák. Mi úgy gondoljuk, nekünk is kapcsolódnunk kellene ehhez!
Miért jelentkezzek?
Kiállítás
Az ArtDeco II. Pályázatnak fődíja a fizikai kiállítás a budapesti Golden Duck Galériánkban
2025. március 14.
és május 3. között.
Egyszerűség
A beküldési folyamat egyszerű, és bemutatja az összes szükséges marketinginformációt a műalkotás bemutatásához.
Különdíjak
A következő kategóriákban pénzdíjakat fizetünk ki:
Best of Show Award - €200
Talent Award - €50
Duck Special Prize - €30
Ügyfélszolgálat
Kollégáink felkészültek arra, hogy minden felmerülő problémát megoldjanak. Soha nem lesz egyedül nehéz helyzetben.
Elhelyezkedés
Galériánk a városközpontban található, a második turisztikai sugárúton, amely tele van éttermekkel, színházakkal, galériákkal és ajándékboltokkal. Az utcafront nagy ablakokkal vonzza az arra járók figyelmét.
Biztonságos fizetés
Pályázati díj befizetését a világhírű fizetési szolgáltatók, a Stripe és a PayPal biztonságosan kezelik.
Különdíjaink
€200
Best of Show
x1
€60
Talent Award
x2
€40
Duck Special Prize
x3
€440
PRIZE FUND
TOTAL
Pályázati feltételek
A pályázati díj ára 30 dollárnál kezdődik. Akár 10 képpel is pályázhat.
Dollárt azért használunk, mert több EU-n kívüli ügyfelünk van, és ők nem tudnak annyira kiigazodni az euró vagy forint árakban. Magyarországi kártyával való fizetésnél nem érint Önöket hátrány emiatt.
FIGYELEM!
-
Kérem, vegyék figyelembe, hogy a Pályázat művészeti versenyként működik, azaz műalkotásait zsűri véleményezi és válogatja ki a fizikai vagy online kiállításra.
-
A pályázati díj egy adminisztratív jellegű díj, mely a zsűrizés költségét fedi és nem jár vissza azon festmények után, melyek nem lettek beválogatva a kiállításra.
-
A pályázat során szüksége lesz arra, hogy a Google (Gmail) fiókjával lépjen be a pályázati kérdőív kitöltéséhez. Ez a platform (Google Forms) kikötése, ezen nem tudunk változtatni. A fiókjához nem férünk hozzá és nem gyűjtünk egyéb adatot Önről.
-
A pályázati és szállítási határidők SZÁMÍTANAK. Azaz a határidők be nem tartása esetén a Galéria megtagadhatja a zsűriben vagy a kiállításban való részvételt. A határidők be nem tartása esetén a pályázati díj visszatérítésére nincs lehetőség.
Határidők
Az InteriorArt Pályázati Kiállításra való jelentkezés 2025. február 15.-ig lehetséges.
Az eredményeket 2025. február 20.-ig hirdetjük ki.
A műalkotások begyűjtésének határideje 2025. március 12.
Elérhetőség és kapcsolatfelvétel
A szoros határidők és rövid szállítási idő miatt arra kérjük Önöket, hogy osszák meg telefonszámukat és e-mailjüket, melyeken keresztül könnyen elérhetjük Önöket. Kollégáink mindent megtesznek azért, hogy Önök minél könnyebben információhoz tudjanak jutni a kiállításról. Mindig örülünk megosztani győzteseink listáját rendezvényeink résztvevőivel, ennek érdekében gyors válaszra várunk Önöktől a szállítás lebonyolítása és más megbeszélnivaló részletek kapcsán.
Művészeti feltételek:
Bátran jelentkezz a következú típusú alkotásokkal:
-
fizikai és digitális festményekkel
-
szobrokkal
-
fényképes alkotással
-
videóval
-
és bármilyen típusú vegyes médiával lehet jelentkezni
FIGYELEM!
-
A mesterséges intelligencia (MI, AI) által vagy felhasználásával készült alkotásokat külön jelezni szükséges!
-
A workshopokon, festészeti tanfolyamokon készült képeket TILOS benyújtani.
-
Tanulmányképekkel (pl. sajátkezűleg készített reprodukciókkal) engedélyezett a részvétel.
A kiválasztás feltételei:
Az InteriorArt Pályázat célja dekoratív és enteriőr-művészeti kiállítás lebonyolítása. Íme tehát néhány tipp és trükk, amellyel megtudhatja, hogyan maximalizálhatja az esélyeit, hogy a művei ott legyenek a falainkon.
A legfontosabb tippek a következők:
-
Főleg absztrakt és fél-absztrakt műalkotásokat szeretnénk kiállítani;
-
Ha figuratív alkotást szeretne beadni, akkor az alkotásnak dekoratív jellegűnek kell lennie. Azaz nem tartalmazhat bántalmazást, erőszakot vagy egyéb kellemetlen, szociálisan vagy történelmileg nem egyértelmű esemény bemutatását. Olyan festményeket szeretnénk kiállítani, melyek a luxus, a gazdagság, a jólét érzetét keltik vagy egyéb dekoratív elemet tartalmaznak;
-
Limitált színpaletta alkalmazásával készült képeket preferáljuk;
-
A maximális méret ezen alkalommal 150x200 vagy 200x150cm, így több méretben is várunk festményeket
-
Nem szabunk meg határokat az árazásban sem, viszont nem ajánljuk a túl magas árakat sem.
Szállítási információk
A győztes alkotásokat
2025. március 19. előtt
kell a Golden Duck Galériába eljuttatni.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a később érkező művek nem kerülhetnek fizikai kiállításra!
A szállítási cím a következő:
1092 Magyarország, Budapest
Ráday utca 31/a
Golden Duck Galéria
A kiállítás befejeződése után azon festményeket, melyek nem keltek el, a művészeknek vissza kell venniük és a galériából egy hónapon belül el kell szállítaniuk.
FIGYELEM!
-
A galéria nem vállalja a szállítási költségeket, melyek minden esetben a művészt terhelik
-
Az EU-n kívülről érkező műalkotásokra a határ átkelésénél vámot, illetve általános forgalmi adót vethet ki a vámhivatal. Ezen esetben a vámköltségek fizetését a galéria a művészre áthárítja. A galéria nem vállal felelősséget a vám vagy adó mértékének kiszabásáért, és az ügyintézési nehézségek miatt ügyintézési díjat számol fel.
-
A kollégáink szívesen segítenek Önöknek a futárszolgálattal történő visszaküldés megszervezésében. Ha saját maga szeretné megszervezni a futárszolgálattal való szállíttatást, kérjük, előzetesen figyelmeztesse kollégáinkat a futár érkezési idejéről, illetve más szükségletekről.
Pályázat ütemterve
Regisztráció: február 22-ig
Zsűri: február 22-26.
Eredmények: február 26-ig
Szállítás: március 19-ig
Kiállítás: március 21. - május 3.
Kiemelt Ajánlat
Az új szezont újabb lehetőségekkel indítja a Golden Duck Galéria!
Ha az alábbi lehetőséget választja, azt garanáljuk Önnek, hogy a 10 műalkotásból minimum kettőt választunk ki. Természetesen többet is kiválogathatunk a zsűri során, de kettő a legalapvetőbb minimum ebben az esetben!
Ez egy kiváló lehetőség azok számára, akik biztosra akarnak menni és értik az ár-érték arányát ezen szolgáltatásnak. Így ezen minimum két festmény bekerül egy kiváló galériába Budapest szívében, és 1,5 hónapig ki lesz állítva. Ugyanezen színvonalú kiállítás más hasonló helyen akár 500 euróig is elmehet, holott a Golden Duck Galériában ezt a szintet fele annyiból hozzuk Önnek össze!
Budapest
Az utóbbi évek során Budapest egy világnevű turista-desztinációvá vált. Februárban és márciusban viszont a város csak készül a szezon kezdésére.
Itt két nagy nap is vár ránk, így az éttermek, kávéházak és szórakozóhelyek izgatottan készülnek a Valentin-napi és a Nőnapi programokkal. Természetesen mi sem szeretnénk kimaradni ezen pompás napok ünnepléséből sem.
Rólunk írták
Szalma Júlia
About ArtDeco 2024
Open Call
Tisztelt Szervezők!
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy egy ilyen színvonalas kiállításon is részt vehetek. Jól kezdődik ez az év!!!!!! :)
Szívélyes üdvözletem, további jó munkát es sikerekben gazdag Új Esztendőt az egész csapatnak!
Szalma Júlia (Sz. Szabó Júlia)
Anita Jozsef, Hungary
About ChristmArt 2023 Open Call
Thanks for the lovely exhibition, Catherine. Kind regards and cheers. Anita
Nldhi Panwar
About ChristmArt 2023 Open Call
Thank you so much for the opportunity to submit for the show!
Nagy Kálmán
About ArtDeco 2024
Open Call
Nagyon örülök, hogy bejutottam!
Gulyás-Németh Georgina, Hungary
About ChristmArt 2023 Open Call
Nagyon szépen köszönjük a tegnapi kiállítást, minden tiszteletem a 3 nyelven megtartott köszöntőért, kedvességért, profizmusért és hogy a művészek támogatása mellett még jó ügyet is képviselnek a vakvezető kutyák támogatásával!
Nagyon jó érzés volt, hogy saját kutyusomat sem kellett otthon hagyni, nem tudok elég hálás lenni!
Kolozsvári Edit
About ArtDeco 2024
Open Call
Hálásan köszönöm a lehetőséget! Minden nyertesnek és döntősnek, szívből Gratulálok
Thank you very much for the opportunity! Congratulations to all the winners and finalists!
Eva Laszlone Wagner
About ArtDeco 2024
Open Call
Nagyon boldog vagyok, hogy az ArtDeco pályázat nyertesei közé tartozhatok. Nagy elimerés ez nekem. Köszönöm és további bátorítást ad a festéshez.
Golden Duck Gallery
A művészettel való találkozás szerintünk egy nagyszerű és álomszép ünnepség kell legyen. Ezért Ünnepélyes Megnyitó Gálaesteket rendezünk minden kiállításunk számára a Golden Duck Galériában.
Örömünkre szolgál, hogy minden látogatónknak különleges alkalmat nyújthatunk a galériánkban kiállított művekkel és művészekkel való személyes megismerkedésre. Ez a tradíciónk egyre fontosabbá válik az internacionális művészeti rendezvényeinknek köszönhetően. Ilyen alkalmak során a közönség pár nap keretein belül ismerkedhet külföldi művészekkel. Itt láthatják, hogyan zajlik le egy ilyen megnyitó gála galériánkban.
A pályázati folyamat
1. A műalkotás beküldéséhez először válassza ki, hogy hány műalkotást szeretne beküldeni.
2. Ezt követően a szokásos online vásárlási folyamaton fog keresztül menni, mint bármely más online áruházban.
3. Töltse ki a szükséges adatokat, és válassza ki a fizetési lehetőséget (Stripe a bankkártyás/hitelkártyás fizetéshez vagy PayPal).
4. A fizetés után megkapja a visszaigazoló e-mailt, amely tartalmazza a PDF-et a beküldési oldalra mutató linkkel.
5. Ugyanezt a PDF-et a sikeres fizetés (successful payment) után megjelenő „Sikeres megrendelés” (successful order) oldalról is elérheti.
6. Egyszerűen kattintson a Letöltés gombra.
7. Nyissa meg a letöltött PDF fájlt. Általában az ilyen típusú fájlok többféle szoftverrel is megnyithatók. A legnépszerűbbek a Google Chrome, az Adobe Acrobat Reader, a Microsoft Word.
8. A megnyitott fájlban kattintson a Complete submission (Beadás befejezése) gombra. Ezt követően megnyílik a weboldal.
9. Ezen a weboldalon adja meg az összes szükséges információt, és kattintson a Submit gombra a benyújtás befejezéséhez.